Bojár Iván az igazságért

Egy apa küzdelme a gyermekéért

Családi fotók

2014. szeptember 19. 23:54 - father4justice2014

Nna, hát utánanéztem a rettentő abúzust leleplező fotóknak. Megtaláltam őket a gépemen. Elmondom milyenek, még ha nem is olyan borzongatóan jó stílussal, mint az ATV.hu szerzője. Aki kedves ismerősöm, családi barát, annak meg is mutatom, ha felhív, de a netre nem teszem ki, mert azzal a kislányomnak ártanék. Sokat dilemmáztam ezen, mert, ha széles publikum ütköztetné az ATV.hu-n megjelent cikk vérszomjas leírásaival a fotókon látható családi szituáció banalitását, azzal személy szerint sokat nyernék, ugyanakkor a kislányom anyukájának sikerülne engem rászorítania, hogy nyilvánosságra hozzam a gyerekem képeit, ami a már úgyis meghurcolt kislányomnak további nyilvánvaló érdeksérelmet okozna.

A kislányomról, míg 2013. január 5-én az anyukája el nem hurcolta, sok ezer fotó készült, mint minden gyerekszerető családban. Ezek között találtam 13 képet, melyeken fürdünk, s amelyek nagyjából emlékeztetnek a vérszomjasra stilizált leírásokra. Mindegyik kép letöltési dátuma: 2011. február 1., azaz mindegyik e nap előtt készült. A kislányom ekkor múlt három. A gyerekem sérelmére kivirágzott mocsokhadjáratban járatlanok számára jelezném, a gyermekem anyukája majd még csak ez után két évvel orrontja az abúzust. Pontosan egy hónappal annak a gyermekelhelyezési pernek a nyitánya előtt, amelynek valahogy épp a fináléjára bírtak az „ismeretlen homályból” e képek előkerülni. Mint a blogomon felvonuló huszonegynéhány rendőrségi és bírósági tanúvallomás állítja, a kislányomat ez idő alatt semmiféle sérelem nem érte, csak azóta. E pillanatban azonban még minden rendben lévőnek tűnik, olyannyira, hogy a képek is egy család privát életének bensőséges képei, melyeket a család harmadik tagja, az anyuka készített. A képfolyamban e fürdős képeket megelőzően konyhai jelenetsor látszik: mama és papa meg a kisgyerek egy lapra rajzolják egymás kezét, a vonalak egymásba kanyarodnak. Hárommal a bűnös pancsolást ábrázoló képek előtt a tenyeremben tartom egykori élettársam kezét, s az ő tenyerében a kislányom apró keze nyugszik. A képek erről szólnak, majd elmentünk fürdeni.

Az első három képen a kislányom láthatóan egy sárga lapáttal van elfoglalva, a képet készítő mamának mutogatja azt. Nyakában gyöngyös nyaklánc. Az ölemben ül, felfelé nézünk a kamerába és mosolygunk. Egyértelmű, hogy ezt a kislányom sokkal bájosabban teszi mint én. Ha adatvédelmi okból elhomályosítjuk a kislányom alakját, akkor egy bazsalygó férfit látni, aki vagy egy mocskos pedofil, vagy egy a gyerekkel fürdőzés örömében mosolygó apuka. A 4-5-ös képen a kislányom kimászik az ölemből és feláll a kádban, s egy zöld-sárga műanyag játékot vesz a kezébe, azzal játszik egyedül állva a 6-7-8-as számú képeken. A 9-es valamivel, talán negyedórával későbbi készülhetett. Visszaemlékezve a fürdések menetére, a mindenesti szertartás vége felé, amikor épp a nyakát mosom, s ezt ő láthatólag inkább további pancsolásra cserélné, nehezen viseli az ezzel járó vegzatúrát. Ezen a képen már nekem is van egy nagy gyöngy nyakláncom, amit alighanem alkalmilag ezúttal is ő akasztott a nyakamba, mint oly sokszor, hogy szebb legyek, vagy legalább is hasonló hozzá. E képsort további három kép zárja. Ezeken a kislányom ismét egyedül látható. Talán az első kép lehet csak szándékos közülük, mert az utolsó kettő teljesen dekomponált, semmire nem fókuszál, valószínűleg az ájfón a kád körül forgolódó mama kezében még cél nélkül kettőt exponált.

És van egy tizenharmadik fotó. Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ugyanezen alkalommal készült-e, vagy csak ezekben a napokban. A kép „tulajdonságok” adatsorában ugyanaz a dátum, 2011. február 1. szerepel. Jelentősége azért lehet, mert ahogy a korábbi képeken nem látszik egyértelműen, hogy van-e rajtam alsónadrág, fürdőruha, úgy ezen a fotón nyilvánvaló, hogy egy szürke alsónadrágot viselek. Ez az a kép egyébként, amelyet becsatoltam a bíróságnak is annak illusztrációjaként, hogy milyen módon szoktunk volt fürdeni. Hogy miért mondtam ilyet? Hát mert így volt. Évek óta immár. A kislányomat 2013. január elején lopta el az anyukája. A képek két évvel korábbiak. Amikor nekem 2013. tavaszán színt kellett vallanom a fürdéseinkről, a kép által is tanúsítottan legalább két-háromszáz esti közös fürdés óta ez a gyakorlat alakult ki. Hogy a bírósági procedúrákat évekkel megelőzően előfordult-e, hogy a nemiség iránt életkori okokból teljes közömbösséget mutató hároméves, vagy annál fiatalabb kislányommal meztelenül fürödtünk-e, erre így most megtörten azt kell mondjam: lehet. Csak a fene emlékezett már rá, olyan hosszú idő telt el közben. Ahogy az is lehet, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy a kislányom mamája, én, meg a kislányom hármasban fürödtünk, amikor rajtam volt alsónadrág, a kislányom mamáján pedig éppenséggel semmi nem volt. Amikor az ember családra vágyik, nagyjából az ilyen meghitt közös pillanatokért vágyik rá. Most pedig szemforgató módon ez számít gyanús, egy ország nyilvánossága előtti magyarázatra szoruló részletnek. A gyomrom forog az egésztől.

Ha a kép ugyanakkor készült, amikor a többi, akkor van bizonyíték rá, hogy nem vagyok meztelen. Ha nem, akkor azon még mindig el lehet tűnődni, hogy ahol kivillanni tűnik a csípőm, akkor azon van-e egy testszínű, vagy világos gatya, vagy nincs, mert hogy más testrészem, nemiszervem nem látható.

És persze, meglehet az is, hogy volt élettársam, nemcsak a szétköltözésünkkor magával vitt, egyebek mellett temérdek családi fotót is őrző külső merevlemezemről, de saját családi fotóalbumából is szemezgethetett, - olyan képek közül, melyeket én soha nem láttam. Sajnos e mostani, saját képeire rémülten rácsodálkozó akció után akár az is előfordulhatott, hogy szétválásunkra készülve készített és tárazott be jobb időkre rám nézve terhelő célzattal születő képeket.

A kislányom anyukája és más rosszakaróim helyében, miután a temérdek rágalmazással már megteremtették a képek értelmezési keretét én ebből a privát családi képsorból hármat vennék elő, hogy illusztráljak egy sosemvolt abúzust. A nyakmosósat, amelyen nagyon hülyén nézek ki a gyerek nyakláncában, ezen kívül pedig a gyerek nyakára koncentrálok, meg hogy a füle mögött is megmossam, a kislányom pedig láthatóan nehezen is viseli ezt a „gyerekbántalmazást”. Meg mondjuk a két értelmetlenül elsült fotót, mert az ugyan semmit nem ábrázol, de nagyon drámai akcióképként is elő lehet adni őket. Aki azonban végignézi a korszak családi képeit, a 2011. február 1. körüli fotók képsorait, köztük egymásutániságában ezt a tizenhármat, annak nyilvánvaló lesz, hogy ezek milyen békés életképek. Mint írtam, barátoknak, hiteles személyeknek, nem immáron egykori hitelességük elvesztését erőszakkal visszaszerezni kényszerülő zugfirkászok, hanem a tények és argumentált eltérő álláspontok iránt minimális érdeklődést mutató újságírók számára, vagy akár bármely hatóság, azok digitális szakemberei számára is rendelkezésre állok.