Bojár Iván az igazságért

Egy apa küzdelme a gyermekéért

Sztankay István-t is feljelentette a volt élettársam

2014. szeptember 24. 18:21 - father4justice2014

Majd másfél éve, pár héttel azután, hogy ocsúdni kezdtem a rámzuhanó megalázó és gyomorforgató abúzus vád okozta kóválygásból, azon kezdtem el tűnődni, hogy az emberi gonoszságnak micsoda mélységei vannak. És akkor még nem tudtam, hogy van lejjebb. Sokkal-sokkal lejjebb.

Volt élettársam a kislányomat 2013. január ötödikén hurcolta el erőszakkal, ebben a saját nővére segédkezett. Három nappal később Fóton már meg is egyezett egy ottani pszichológussal, hogy akkor én minden jel szerint zaklattam a kislányomat. Két nap múlva, testvérétől szerzett ideától vezérelve, hogy a gyerekemnél tőlem szerzett nemibetegséget fürkésszen, nőgyógyászhoz rángatta el az ötéves kislányomat! Ezt követően két nappal újra Fótra ment, ekkor már a kislányomat is magával vitte, a táskában rajzokkal. A pszichológusnő későbbi tanúvallomása szerint köztük olyannal, amelyet állítólag a gyerekem rajzolt és férfi nemiszervet ábrázolt. Ezt a tudományát a kislányomnak be is kellett mutatnia a mamája pszichológus „barátnő”-jénél: alig hogy a „barátnő” szóbahozta, a kislányom már ugrott is, hogy elkészítsen egy újabb pénisz-rajzot. Öt éves volt ekkor! Nem folytatom, pedig sajnos volna mit. Egészen máig, hiszen az ellopása óta, húsz hónapja immár, a megszállás alatt lévő kislányomból – újabb pszichológusok segédletével – egyre-másra csalják ki a koholt apai bántalmazás legelképesztőbb „bizonyítékait” azért, hogy egy korábbi posztomban éppen csak felvillantott, korábbi elhatározásához híven jogalapot teremtsen a gyermekem végleges elidegenítéséhez. De maradjunk a kezdeteknél, hiszen akkoriban rendkívül nagy lendülettel dolgozott azon, hogy mindent és mindenkit megsemmisítsen, aki a gyerekem ellopása előtti életének fontos szereplője volt. Pár héttel később ugyanis besétált a Teve utcában, ahol a magát ugyan szakértőnek, abuzus ügyekben képesítetlennek tartó fóti pszichológus papírja nyomán már nyomozás zajlott. Egy írásos tanúvallomást helyezett az asztalra 2013. március 19-én. Benne – szokásához híven a kislányom elmondására hivatkozva, - öt feljelentendő személy nevével, akikkel szemben a kislányom anyja különféle okokból bosszút forralt. Mindenekelőtt akkor nyolcvanéves anyámat jelentette fel, aki a papír szerint részt vett a kislányom általam történő zaklatásánál és igencsak lelkes és támogató volt. Bíztatott bennünket.

Amiket most írok, nem őrült hagymázaim. Ezek sajnos tények, melyek dokumentumai a nyomozati dokumentáció részét képezik. Följelentette két barátomat, akik közül az egyik – volt élettársam leírása szerint – tevőlegesen is részt vett a kislányom bántalmazásában. Nem csak én, de ő is ugyanazokat a szexuális tartalmú tetteket hajtotta végre, amelyekkel engem vádolt és vádol ma is. Megállapítása szerint e barátomat legfeljebb csak annyi mentette, hogy én unszoltam annak végrehajtására. Más kérdés, hogy így mi ketten, szerinte nem csak pedofilok, de még homoszexuális partnerek is vagyunk, ami szerintem már egy kicsit sok a jóból. Feljelentette drága szeretett nagybácsikám feleségét, kinek minden bizonnyal az lehetett a bűne, hogy korábban elképesztően sokat segített a volt élettársamnak, számtalanszor ugrott, kisegítette, ha neki valami fontos elintézendője támadt. Kislányom anyja világképében azonban kétféle ember lakja a földet: az, aki feltétlen lojalitással van iránta, vagy az ellenségek. Őket, ahogy fogalmazni szokott „kiírja a listáról”. A kislányom ellopása előtti hetekben, amikor volt élettársam már felkészült és majd’ tízéves együttélésünk során szerzett valamennyi közös barátunkkal megszakította a kapcsolatot, 1600 ismerősét hátrahagyva törölte magát a facebookról, hogy mesterséges elszigeteltségét megteremtse, bácsikám feleségét is elérte a vég: közölte vele, immáron őt is kiírta a listáról. És hát igen, a Teve utca nyomozói előtt feljelentette előbb említett nagybácsikámat is: Sztankay Istvánt. Azt az embert, aki nemcsak neki, az anyukájának, testvérének személyesen, de emberek százezreinek sugárzott szeretet, sármot, jóérzést különféle színpadokon ötven éven át. Az élethosszon fedhetetlen papfiút, aki a tehetség volt maga. Ő az, ki a háta mögött ilyen méltatlan áruló rágalmat kapott. Azt, hogy ez nem egy indulatból fakadó hirtelen meggondolatlan lépés volt aggasztóan bizonyítja, hogy volt élettársam ugyanezt hetekkel később megismételte. Április 9-én ismét bement a Teve utcába, ekkor már tanúmeghallgatásra. Ott rákérdeztek, hogy tényleg ezek mind-mind abuzálták-e a gyereket, vagy tudtak róla és bűnös módon elhallgatták? És ő akkor hűvös nyugodt hangon, ahogy az ATV műsorában is meggyőzően adta elő magát, szépen újra, immáron szóban is feljelentett mindenkit. A hatóságok aztán a súlyán kezelték a korszakalkotó rágalmakat, a kislányom szakpszichológusi meghallgatásának jegyzőkönyvében találni rá utalást, de szerencsére – bár ez lett volna a cél – nem vegzáltak senkit, családom legidősebbjeit, így a nagybátyámat sem. Aki nem hiszi, járjon utána.

Minden itt leírt állításom mögött hiteles források, bizonyítékok állnak. Sajnos. Ugyanis legtöbbször arra ébredek, hogy nem hiszem el, hogy erre az életre kell kinyitnom a szemem. Nem hiszem el, hogy a kislányomnak ez a gyerekkora! Most pedig, amikor a napokban egy ország búcsúzik el végleg a színészóriástól, a gyász fájdalmán kívül az a nyomasztó gondolat is kísért, hogy évek, évtizedek múltán, ha a nagybátyám napról napra kísért utolsó időszakára gondolok majd vissza, ez az émelyítő tehetetlen érzés is visszatér, amit most érzek, s ami mint valami bűzös ragacs telepszik rá a családom mindennapjaira.