„Halló, Bojár Ivánnal szeretnék beszélni.”

„Tessék, Bojár Iván vagyok.”

„Olyan dokumentumok vannak a birtokunkban, amelyek szerint maga zaklatta a lányát.”

„Ez nem igaz. Tudok, róla, hogy valakik, azért, hogy lejárassanak, több mint egy éve olyan dokumentumokat juttattak el a sajtóhoz és különféle politikusokhoz, amelyekkel ezt próbálják sugallni, de ez egy kábé 2000 oldalas irathalmaz tendenciózusan kiválogatott elenyésző része. Be tudom bizonyítani, hogy ártatlan vagyok, jöjjön el hozzám, ismerje meg az ügyet, aztán írja meg a valóságot.”

„Nincs időm rá. A cikk már kész van, nekem meg este megy a vonatom, indulok nyaralni.”

Senkinek nem kívánok ilyen és hasonló telefonbeszélgetéseket.

Senkinek nem kívánom, hogy este kilenckor (!), vacsora közben azért csörrenjen meg a telefonja, hogy egy újságíró a frissen befejezett és már nyomdába küldött cikke online változatához azonnali alibi megszólalást próbáljon kicsikarni, mondván, hogy a sajtóetika úgy kívánja, hallgattassék meg a másik fél is. Anélkül természetesen, hogy a cikk befejezése és élesítése előtt valóban és mélységében meg akarja ismerni annak a személynek az álláspontját, akit nyomtatásban éppen most vádolt meg sorok között a legrettenetesebb bűnnel, ami apa és leánya között elképzelhető..

Senkinek nem kívánom, hogy végighallgassa, ahogy az egyik véleményhatározó rádióműsorban tanult kollégái a nevével kapcsolatban „ügyet” emlegessenek, ezáltal a részletek és a valóság ismerete nélkül látatlanban ítéletet mondjanak felette – természetesen anélkül, hogy legalább arra vették volna a fáradságot, hogy felhívják.

Mi is a „Bojár ügy” valójában?

 Régóta és sokan hallottak a kislányom anyjától való különválásom során kirobbant családi konfliktusról, majd a velem szemben volt élettársam részéről megfogalmazott vádakról.

Nem véletlen, hogy mostanáig nem szólaltam meg. Egy gyermekelhelyezési ügy családi kérdés. Minden ezen a körön túlmenő konfliktus beszámíthatatlan károkat okoz egy gyereknek. Magam részéről ezt minden erőmmel igyekeztem elkerülni. Az, hogy ezidáig sikerült, nem az én érdemem, hanem azoké a szerkesztőké és médiaszemélyeké, akik miután felvették velem és jogászommal a kapcsolatot, megismerték kálváriám részleteit, elmélyedtek az információkban, majd ezek után úgy döntöttek, hogy sem nevemmel, sem nevem említése nélkül nem foglalkoznak az esettel. Nem azért, hogy engem védjenek, hanem, hogy kislányom élete ne sérüljön meg.

 Most már azonban látható: néhány nap óta a semmiről sem tehető kislányom megbélyegzett ember lett Magyarországon, akinek talán egész életében hordoznia kell majd egy ocsmány hazugság terheit. Neve, fotói fenn lesznek a világhálón. Ő és majdani barátai, udvarlói temérdek mocskot találnak majd ott vele és velem összefüggésben. Ezzel szemben fel kell lépnem.

A jelen helyzetről:

 1.)  Természetesen soha nem bántottam a kislányomat. Jó apja voltam, és remélem, leszek is még. Ezt a gyermekelhelyezési tárgyaláshoz csatolt írásos tanúvallomásokban, a családunkkal egykor napi kapcsolatban lévő, velünk huzamos időt eltöltő közel ötven barátunk, rokonunk, többgyerekes anyák, pedagógusok, alapos emberismeretet követelő szakmák képviselői tucatjával tanúsították.

 2.)  A kislányom körül kibontakozott gyermekelhelyezési per másodfokú tárgyalásának anyagából, a Fővárosi Törvényszék legutóbbi, 2014 július 7-i végzésének indoklásából idézek:

“Tévesen hivatkozik felperes (volt élettársam, kislányom anyja) arra, hogy a korábbi ideiglenes intézkedések óta új körülmény nem merült fel. Megállapítható, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya 2013 október 11. napján megszüntette a Be.190.§ (1) bekezdés b./ pontja alapján az eljárást, mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény (118. sorsz. beadv.).

A 158. sorszámmal felvett hivatalos feljegyzése alapján megállapítható, hogy a felperes panaszát a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség elutasította.

A felperes pótmagánvádat nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bírósághoz, és az az első fokú bíróság 2014 március 23. napján felvett hivatalos feljegyzés szerint a pótmagánvádas büntető eljárás tárgyaláson kívüli befejezéssel ért véget."

Fentiekből megállapítható, hogy az alperessel (velem) szemben megindult eljárás befejezést nyert (Dokumentum1).”

Eddig az idézet. Mindezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy nyilvánvaló legyen: a különféle médiumokhoz eljuttatott rólam terhelő anyagokat összeállító dokumentum csomag és annak küldője által forszírozott, majd néhány sajtótermék által szalagcímben is harsogott állítás, miszerint, hogy ellenem vád lenne, nem igaz.

 Meggyőződésem, hogy kislányomnak mindennél jobban egy konszolidált, működőképes, elfogadó, megengedő szülői környezetre van szüksége pozitív anyai és apai mintával, és nagyon sok szeretettel. Ennek érdekében - már bőven a megfogalmazott vád felbukkanása előtt is - rengeteg alkalommal tettem kísérletet arra, hogy mediáció vagy családterápia útján találjuk egyensúlyt az életünkben - mindeddig sajnos hiába.

A tények:

• Közös gyermekünk édesanyja 2010-ben kialakuló érzelmi kapcsolatára való tekintettel elköltözött közös lakásunkból, a gyermek nevelésének feladatit ezzel túlnyomó részben rám hagyva. Később, a kapcsolat kudarcba fulladásával visszajött, majd elment újra és visszajött megint. Végleg 2012 októberében költözött el.
• 2013 január 5-én közös gyermekünket az anya és testvére erőszakkal elhurcolta és elrejtette. Ez az állapot azóta is fenn áll. A kislányunk ezek után kilenc hónapon át szűk családi karanténban volt vidéken, óvodába - több figyelmen kívül hagyott szakértői felszólítás ellenére (Dokumentum2) - nem vitte, az egyetlen kapcsolata gyermekemnek a külvilággal az édesanyja, aki több mint másfél év óta azt tanít neki, amit akar.
• Az anya az elmúlt másfél évben mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megszállása alatt tartott kislányommal egyetlen másodpercet se tölthessek négyszemközt. A kislányom aktuális lakcímeit - noha neki ma is csorbítatlan jogokkal rendelkező apja, törvényes képviselője vagyok, - minden esetben titkosíttatja a különféle hivatalokban. Annak érdekében pedig, hogy minderre neki hivatalos megerősítése legyen mintegy harminc alkalommal kezdeményezett különféle hatóságoknál velem szemben távol tartást. Négy alkalommal bíróságon is: kétszer a Debreceni Járásbíróságon, két esetben a Budai Központi Kerületi Bíróság négy különböző tanácsa előtt, per keretében. Mind a négy pert elveszítette. 
• A vádat elsőként megfogalmazó Bíró Délia, ú.n. szakpszichológus, mint azt a gyermekelhelyezési tárgyaláson tett tanúvallomásában kifejtette: 2013. január 8-án, tehát három nappal lányom elhurcolása után, kizárólag az anyukával folytatott beszélgetés alapján, velem soha nem találkozva, de rólam rendkívül negatív személyiségrajzot, véleményt megfogalmazva vonta le azt a következtetést, hogy a kislányomat bántalmazás érhette részemről. Ezt követően az anyát azonnal egy zaklatott gyerekek megsegítésére létrehozott alapítványhoz irányította, valamint az akkor ötéves kislányom nőgyógyászati vizsgálatát kezdeményezte, hogy megtudják nincs-e nemi betegsége. (! Nyilvánvaló, hogy a pár nappal később kézbe vett lelet negatív volt, ami a legkevésbé sem rendítette meg vádjában.) A beszélgetésből kinőtt elképesztő következtetéseket ez az úgynevezett szakpszichológus úgy vonta le, hogy nem csak engem, de akkor még a kislányomat sem látta. Amikor két héttel később vizsgálta őt, erre az alkalomra az anya már kislányommal otthon készíttetett pénisz rajzot vitt magával. A találkozón Bíró Délia puszta említésére a kislányom saját maga ajánlotta fel, hogy újra rajzol ilyet, amit aztán rutinosan teljesített is. Újabb két hét múlva a BRFK-n ugyanez a szintén önkéntes felajánlással létrejövő produkció már nem sikerült. A pszichológus az ábrázolást “inadekvát jellegűnek” határozta meg. A súlyos vád megfogalmazásába Bíró Délia által szupervízióba bevont két másik pszichológus véleménye is úgy született, hogy egyikük sem látta a gyermekemet, de még a rajzait sem. A vád tehát négy személynek két alkalommal, egymástól elkülönülve folytatott beszélgetései során, valódi és főleg szakszerű vizsgálat nélkül állt össze. Az ellenem tett - időközben kinyomozott és megalapozatlannak talált - feljelentésnek ez az alapja. (Dokumentum3)
• Az elfajuló gyermek elhelyezési ügyek - ma már tudom - sokszor fulladnak a szakértők csatájába. Valódi szakértők és szakértéseket készítő személyek között azonban nagy a különbség és ez rengeteg félreértésre ad okot. Az ügyben összesen három hivatalos, tehát nem volt élettársam megrendelése alapján készült, valódi szakértői jelentés született, amelyek közül egyet, annak később felismert szabálytalanságai miatt kizártak. E jelentés szerzője egyébként hivatalos dokumentumban el is vetette korábbi megállapításait. A kislányom anyja által rendszeresen idézett és sokak számára meggyőzően hangzó un. szakértői jelentések mindegyikéről utóbb kiderült, hogy szerzőiknek nem megfelelő a képesítése, felkészültsége, ilyen feladatot el sem vállalhattak volna, valamint fontos tény, hogy a megrendelt vélemények a laikusokat meggyőzhetik ugyan, de egy bírósági eljárásban legfeljebb tanúvallomásnak értékelhetők, szakértői anyagnak semmi esetre sem. (Dokumentum4)

• A BRFK által felkért igazságügyi gyermek szakpszichológus, dr. Galambosné dr. Szokoly Mária 2013 április 9-én elvégzett vizsgálatának megállapítása:

“(a kislány) előadása a bűncselekménnyel kapcsolatban nem volt élményszerű, az egyébként viszonylag jókedvű, pozitív és negatív érzelmet kimutató gyermek erről szinte semleges hangnemben beszélt. Mint egy leckét, úgy adta elő; még szinte be sem lépett a vizsgáló szobába, rögtön megkérdezte, hogy lerajzolja-e, hogy mit csinált vele az édesapja; (...) valamint nem következetesen adta elő a történteket a mostani pszichológiai vizsgálaton. Az édesanya feljelentésében több tényezőt is kiemelt, amiről a gyermek a mostani pszichológiai vizsgálaton rákérdezésre sem tett említést.”

• A bíróság által kirendelt igazságügyi szakpszichológus, Németh Rita három hónappal később, 2013. július 15-én zajlott beszélgetés után kislányom kapcsán a következőket állapította meg:

“A felmerült apai szexuális visszaélésről szakértő részletesen a kislányt nem kérdezte, éppen annak okán, hogy már több erre irányuló kikérdezése, szakértői vizsgálata is volt, mely az emlékképeket torzíthatta, ill. a vizsgálat előtt kérdés nélkül előadottak betanítottságra, vagy arra utalhatnak, hogy a kikérdezések nyomán a történtek egy ilyen esszenciája rögzült a kislányban, ami már kognitív címkézés alá is esett, melyhez élményszerűség nem kapcsolódik. A történtek átbeszéltségére utal az is, hogy olyan kifejezéseket használt, melyek a gyermek korától idegenek, inkább felnőttes szófordulatok, ami környezeti hatásra utalhat”.

• Ugyanezt a vizsgálattól teljesen függetlenül már a másik igazságügyi szakértő, a BRFK által kirendelt dr. Galambosné dr. Szokoly Mária is észlelte korábban.

“Véleményem szerint tapasztalható felnőtt általi ráhatás, ugyanis a gyermek a pszichológiai meghallgatáson többször hivatkozik édesanyjára, aki a gyermek elmondása szerint olyanokat említett neki, amit ő nem látott, nem tapasztalt.” “ nem tartom életszerűnek a gyermek elmondását az állítólagos cselekménnyel kapcsolatban, mert evvel kapcsolatban sokszor elmondja, hogy “nem láttam”, “nem tudom”, “mamától hallottam”.

• Ugyanezt állapította meg egyébként az a Szigyártó Zsuzsa is, akinek egy korábbi, általa utóbb felülbírált vizsgálatát a gyermekem anyja a külvilág felé mint perdöntő bizonyítékot lobogtatja:

“Az ügy megítélése szempontjából nem tárulnak fel annak az okai, hogy vizsgálati helyzetektől függően miért változik a gyermek beállítódása és az általa feltárt információk jellege. Ez jelentős változást jelent a szexuális jellegű élmények eredetét és jellegét illetően és megkérdőjelezi a kislány elmondásának a megbízhatóságát, nem zárható ki a befolyásoltság...” - írja 2013. július 23-án.

• A Népszabadságban megjelent cikk állításával ellentétben a kislányom 2013. január 5-e óta nem jár óvodába. Édesanyja néhány hónapon át egy családi napközibe vitte időnként Debrecenben, ahol az óvodáktól elvárt szakmai felkészültség és program nem áll rendelkezésre. Április vége óta oda sem. Ez szimpla törvénysértés. Jellemző az utóbbi idők tragikus véget ért családi drámáiban tétlen közönnyel eljáró hazai gyermekvédelmi rendszerre, hogy sem ezért, sem a vele szemben több száz kapcsolattartási alkalom elszabotálása miatt eddig háromszor kiszabott pénzbírság, valamint kislányom gyámhatósági védelem alá helyezése után sem indított a gyámhatóság kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást, noha ez ilyen esetben automatikus és kötelező kellene, hogy legyen, - sőt azt majd egy évvel ezelőtt már meg is állapították. (Dokumentum5) Miként bárminemű jogkövetkezmény nélkül a kislányom anyukája folyamatosan törvényt sértve megteheti, hogy a kislányomat taktikai megfontolásból két év alatt a harmadik településre, ötödik önkormányzat hatásköre alá, tizenegyedik lakhelyre hurcolhassa. 
• Másfél év alatt egyetlen e tárgyban született érdemi határozat született: a Debreceni Törvényszék első fokon elítélte az anyát kislányom a sérelmére elkövetett személyiségi jogsértés miatt. (Dokumentum6)
• Az atv.hu-n és a Népszabadságban megjelent hamis állításokkal és tendenciózusan hamis sugalmazásokkal szemben nem igaz, hogy bármi betekintésem lehetett volna a rendőrségi nyomozásba. Személy szerint meglep, ugyanakkor azt hiszem értem, hogy a kislányom édesanyja miért kelt hangulatot egy olyan információ birtokában, amelyet vele és jogi képviselőjével megosztottam a BKKB-n idén április 2-án lezajlott gyermekelhelyezési tárgyaláson. Ekkor ugyanis felhívtam a figyelmüket rá, hogy egy a rendőrségnek benyújtott iratomban említett első szakértői anyagot éppen ők, az anyuka ügyvédje, dr Vetési Vince csatolta be a gyermekelhelyezési tárgyalás dokumentumai közé. Azt én a BKKB iratismertetésén ismertem meg, melynek dátuma szerepel is az iratanyagon, de a tényről tudomással levően írnak már 2013. július 11-én (Dokumentum7)
• Kislányom édesanyjának ügyvédje - jogcím híján - nem kérhetett fel poligráfos vizsgálatra, mint ahogyan azt a Népszabadság cikke állítja. Ezt a vizsgálatot egyébként még 2013. márciusában, egy évvel ezt megelőzően grafológiai vizsgálattal együtt elvégeztettem, és ebben megállapították, hogy nem hazudok az inkriminált kérdésekben. (Dokumentum8) (Dokumentum9)
• A kislányom és én 2013 január 5-e óta, azaz ma 589. napja egyetlen percet sem töltöttünk négyszemközt.
• A már hivatkozott Fővárosi törvényszéki végzés kimondja, hogy a velem szemben a volt élettársam hamis vádja alapján 2013. január 21-én elindított eljárások legkésőbb idén július elején megszűntek.

Mindezek alapján kénytelen vagyok beperelni az atv.hu-t, a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Privát Kopót, a Pesti Srácokat és valamennyi olyan sajtóterméket, amelyek velem és a kislányommal kapcsolatban ellenőrizetlenül, a meghallgatásom, vagy a kellő tájékozódás nélkül, gyermekem alapvető jogait semmibe véve hazugságokat közöltek vagy közölnek a jövőben. És úgy néz ki - bár bő másfél éve a megegyezés módozatát keresve tudatosan nem éltem ennek eszközével, - most kénytelen vagyok hamis vád bűncselekménye miatt feljelenteni gyermekem anyját is.

Ez az ügy végtelenül émelyítő és felháborító. Kislányomon kívül borzasztó terheket ró a környezetemre, rokonaimra, szeretteimre, Kérem a sajtót és az ország közvéleményét, hogy az alaptalan és szenzációhajhász bulvár újságírás helyett - különös tekintettel a kislányom kiszolgáltatottságára - bízza az igazságszolgáltatást a Magyar Bíróságra. Én is ezt teszem.

Bojár Iván András

A Bojár-ügyben szereplő hivatkozások dokumentumai a http://indafoto.hu/bojarivan oldalon találhatóak.